2008. szeptember 23.

Barátság


Nemcsak azért szeretlek, ami vagy,
hanem amivé válok, amikor velem vagy.
Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted,
de azért is, amivé engem teszel.
Szeretlek,
mert minden hitnél többet tettél velem azért, hogy jó legyek, és jobban bármily végzetnél,
tetted,hogy boldog is legyek.
Egyetlen érintés nélkül tetted ezt,
szavak nélkül,jelek nélkül.
Puszta lényed által mûvelted mindezt.
S talán épp ez a barátság lényege.

/ Ismeretlen szerző /

2008. szeptember 22.

Beszélgetés

“Kétféle beszélgetés van. Az egyik, amikor mondom a magamét.
Amikor önmagamat akarom érvényesíteni.
Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól,
amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok
- színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő. Aki a magáét mondja: egyedül van.
Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk,
s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét,
annak nincs szüksége barát­ra, testvérre, feleségre.Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”
(Müller Péter: Szeretetkönyv)

Szonett Szegedhez


A magyar Alföld legszebb délibábja
Te vagy, szülötte városom, Szeged,
De nem csalóka nyári fény varázsa,
Hanem valóság bús puszták felett.

Az égbe törnek tornyaid kevélyen
S a szőke magyar vízben rengenek
A palotáid és a magyar éjben
Virrasztó lángod nagy-messze remeg.

Dugonics András nézi, hogyan épül,
Magasba hogy tör házad, szellemed,
Hogy szebb lettél, mint voltál, nagy Szeged!

Magyar emlékül és magyar reményül
Állj boldogan és büszkén, ősi város,
Símulj szerelmes szívvel a Tiszához.


2008. szeptember 19.

Ki a virágot szereti

Szeged az én városom



A magyar Alföld legszebb délibábja

Te vagy, szülötte városom, Szeged,

De nem csalóka nyári fény varázsa,

Hanem valóság bús puszták felett.


Az égbe törnek tornyaid kevélyen

S a szőke magyar vízben rengenek

A palotáid és a magyar éjben

Virrasztó lángod nagy-messze remeg.

Dugonics András nézi, hogyan épül,

Magasba hogy tör házad, szellemed,

Hogy szebb lettél, mint voltál, nagy Szeged!

Magyar emlékül és magyar reményül

Állj boldogan és büszkén, ősi város,

Símulj szerelmes szívvel a Tiszához.

Alkony a Tisza hídján


E nagy nyugalmat és csöndes derűt
Szeretném elvinni, ha megyek,
A nap korongja már tengerbe tűnt,
De fénye még a felhőkön remeg:
E búcsúzó fény éljen boldoganS szelíden a szívemben, ha megyek
És minden bánatom oly nyomtalan
Suhanjon az éjbe, mint e fellegek!
Most, hallga, a ligetben egy madár
Dalolni kezd és egy tücsök vele,
És vélük énekel a méla táj:
Magyar mezők alkonyi éneke!
Ó, így zenéljen emlékem tovább
E csöndes rónaságon, ha megyek
S mint csillagfény az alkony bíborát,
Ragyogja túl e vérző életet!
/Juhász Gyula/