2009. december 16.

Nyitottság

Engedd, hogy jöjjön a szél,
engedd, hogy jöjjön a nap
- mindent fogadj szívesen.
Amint egyszer ráhangolódtál,
hogy nyitott szívvel élj,
sosem zárulsz be többé.
De kell egy kis időt rászánnod.
És neked kell elérned azt a nyitottságot,
máskülönben újra bezárulsz.

/Osho/

2009. december 15.

Magamnak


Sokkal jobb nagy tettekért kockázatot vállalni, dicsőségteljesen diadalokat aratni, még ha kudarcokkal járnak is együtt, semmint azoknak a gyarló lelkeknek sorába állni, akiknek se nagy gyönyörök, se nagy szenvedések nem jutnak osztályrészül, mert szürke félhomályban élnek, ahol nincs győzelem, nincs vereség. (Theodore Roosevelt)

Légy büszke arra, amit eddig elértél, s higgyél abban, hogy milyen messze tudsz még elmenni.

2009. december 14.

Várakozás


Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött. Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé.

E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam.
Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel. Ezenfelül Indiát akartam, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot.

Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött.


Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire. E napokban megesik, hogy elindulok az utcákon, megállok a kirakatok előtt, nézelődöm. Öngyújtó nem kell. Fényképezőgép, Victor Hugo összes művei - nem kell. Semmiféle tárgy nem kell már.

Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.


Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet; mindig csak adni kell, ez a módja. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben.



Mindezt tudva, ez egyre zavartabb és bizonyosabb tudásban, nem tehetek mást, mint sorra járni az üzleteket, s vásárolni öngyújtót, illatszert, nyakkendőt és jegylyukasztót, gőzvasutat és Victor Hugo összes műveit. Tudom, hogy mindez reménytelen. (Mit Csináljak?) Az ember azt adja, amit tud.

2009. december 9.

Ne csak


Ne csak szajkold,
hanem higgyed is végre,
hogy minden,
minden másképp történik.
Egy napon megérint az élet;
másképp, máskor, más szándékkal,
mint valaha is képzelted.
Megérint, és köznapod megtelik a
csodálatossal
.
/
Márai Sándor/

2009. december 5.

Kopognak az ajtódon


A csodák mindig halkan zörgetnek ajtódon. Ha azt mondod, csak a szél zúg odakint, kavics koccant az üveghez, vagy néhány száraz falevél rezzent a földön, ha ülve maradsz, a csoda kívül reked. Te nem nyitottál ajtót neki.
/Szepes Mária/

Csoda


A világ legnagyobb titkát írhatnám most le,
ha tudnám: hogyan születik meg a szeretet?
De nem tudom.
Kérdeztem az angyalt - de nem súg.
Addig maradjon,
mint minden
csoda az életben,
érthetetlen.
/Müller Péter/