Ady Endre : A tűz márciusa

Csámpás, konok netán ez a világ
S végbe hanyatlik, kit annyian űztek,
De élethittel én, üldözött haló,
Március kofáira és szentjeire
Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek.

Hadd halljék végre olyan magyar szava,
Ki sohse félt, de most már nem is félhet,
De kihez bús Hunnia szíkjairól
Sírjáig eljut, lázítva, bárhova,
Gőgös grófi szó s piszkos szolgaének.

Vesznem azért kell tán, mert magyar vagyok
S terhére e föld száz Pontiusának
S haldoklóan mégis elküldöm magam
Boldogabb testvéreimnek síromon:
Az uj, jobb márciusi ifjúságnak.

Testvéreim, nincs nemigaz szavatok
S százszor többet merhettek, minthogy mertek.
Békésebb, szebb, jobb, vidámabb, boldogabb
Életre váltott jussa nem volt soha,
Mint mai, bús, magyar, ifju embernek.

Úgy nézzetek szét, hogy ma még semmi sincs,
Csak majmolás, ál-urság és gaz birság
S mégis, lám, ti vagytok a fiatalok
S mégis, sír-mélyről látom sikeretek:
Holnap talán könnyebb lesz a mártírság.

Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet,
Mert él basák és buták közepette,
Mert hiába lett acélból itt a szív,
Szép ember szívként szikrázni ha akar:
A honi rozsda megfogta, megette.

De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim,
Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni,
Az Élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországra dob ki valakit,
Annak százszorta inkább kell akarni.

Életet és hitet üzen egy halott
Nektek fiatal, elhagyott testvérek,
Az olvasztó Tüzet küldi a hamu
S láng-óhaját, hogy. ne csüggedjetek el:
Március van s határtalan az Élet.

A Nő

Mi a nő nekünk?

Az egész világ maga, a szüntelen változás,
Az anya, akinek testén át e világba léptünk, az első és végtelen önfeláldozás.
Ő őrzi első lépteink, törli le könnyeink, testéből etet, szeretetéből nevel,
Mindig megbocsát, ha kell és soha nem enged el, ő a fény, a meleg és minden ami jó,
semmihez sem fogható és semmivel sem pótolható.
Ahogy tudatunk lassan a világra nyílik, ő maga is átalakul, megváltozik.
Előbb éteri szépség, ideál, trubadúrok álma, költők ihletője, szerelem és őrület forrása,
Majd társunk a jóban és rosszban, életünk néma napszámosa,
Vetett ágy, vasalt ing, étel és ital, kedvesség, szerelem, a test gyönyöre, az apokalipszis kínja és a mennyország ígérete.
Mindez ő, egy személyben, lelkünk másik fele, aki értünk létezik és mi őérte.
Köszöntöm hát őket, a nőket, kívánom nekik mindazt a szépet, amit érettünk ma és minden nap önként megtesznek.

Tudatod

Azt mondod, látod, és azt mondod érted,
De azt, hogy miért van, mégis újra kérded.
Kerestél, kutattál, s feltártál sok csodát,
De nem találtál többet, mint lábnyomaid porát.
Mert a szemeddel mindig a távolt kutattad
És a célokat mindig másoknak mutattad.
Nem vetted észre, hogy a végtelen csodája,
Benned van elrejtve, s nem a nagyvilágba.
Nem. Nincs az útnak vége, csak a tükrön át kell lépni,
Meg kell tanulnod most önmagadba nézni.
Te, magad változz, hogy a titkok örök fénye
Felragyogjon benned és felébredjél végre.
Légy a csend mestere, bírd tudatod szóra
És a legmerészebb álmok válnak majd valóra.

(Müller Péter)

Változás

Az igazságok közül,
melyekre szemedet függeszted,
kettő legyen mindig kéznél.
Először,
hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul – minden izgalom tehát belső felfogásból fakad.
Másodszor,
hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik.
Arra gondolj, hány változásnak voltál már magad is tanúja.
A világ változás, az élet felfogás dolga.
(Marcus Aurelius)