2011. november 25.

Bizalom


S ha százszor is becspnak és ezerszer 
csalódom abban, kinek szívemet, 
mint álmából a rózsát, kitakartam, 
s ha épp az árul el, kit életemmel 
fedeztem én, 
s ha tulajdon fiam 
tagad meg, 
s ha nem harminc ezüstért, 
de egy rongy garasért adnak el engem 
barátaim, 
s ha megcsal a reménység, 
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek 
és elátkozom már, hogy megszülettem, 
s ha csak a bosszút hízlalja a hála 
híveimben, 
s ha rágalom kerít be,- 
akkor se mondom,hogy nem érdemes!
Akkor se mondom, hogy nem érdemes 
hinni az emberben, akkor se mondom, 
hogy megélek magam is, néptelen magányban,
mert irgalmatlan az 
élet.-


De csöndes szóval eltűnődve mondom: 
bizalmam sarkig kitárt kapu, 
nem verhet rá lakatot a gyanú; 
ki-bejár rajta bárki szabadon.

Egy besurrant csaló tiszteletére 
nem állítok őrséget tíz igaznak! 
Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt, 
megtisztálkodva ma betérhet újból; 
ki kétélű késsel jött ide ma, 
köszönthet holnap tiszta öleléssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem. 
Nem hirdetek bocsánatot a rossznak, 
kegyelmet a hazugnak, 
nem tudok 
mentséget a könnyes képmutatásra, 
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm, 
akár a nyers önzés orvtámadását.

De hirdetem, hogy bűneink mulandók! 
Mint a mammut és az ősgyík, a múltba 
porlad a gyűlölet és a gyanakvás; 
dühünk lehűl, 
csak szerelmünk örök.

S halandó gyarlóságai között 
csupán maga az ember halhatatlan. 
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen 
irgalmas vára bizalomból épül; 
s az önmagával vívott küzdelemben 
csak jósága szolgálhat menedékül.
/Garai Gábor/

2011. november 14.

Az élet..

“Az élet nehéz.
Nagy igazság ez, a legnagyobb igazságok egyike.* Mégpedig azért, mert ha valóban beláttuk, akkor már felül is emelkedtünk rajta. Amikor valóban értjük – fölfogjuk és elfogadjuk -, hogy az élet nehéz, megszűnik nehéznek lenni. Mert amint elfogadjuk, az a tény, hogy nehéz, nem számít többé.
Az élet nehéz voltának igazságát a legtöbb ember nem látja át teljes mértékben. Többé-kevésbé állandó jelleggel sopánkodnak az emberek, halkan vagy fennhangon panaszolják föl terheiket és gondjaikat, mintha kirínának az élet egyébként könnyű hátteréből, vagy abból az életből, amely ha nem könnyű is, mindenesetre méltányos volna, ha az lenne. Halkan vagy fennhangon hirdetik hitüket, mely szerint nehézségeik egy megkülönböztetett nyavalya, amely csak őket sújtja vagy családjukat, törzsüket, osztályukat, fajtájukat vagy akár fajukat, de senki mást.” (M. Scott Peck: A járatlan út)

2011. november 11.

Lélektársak

Mindenkinek megvan a maga társa. Mintha a két lélek egy volt volna, ott, ahonnan minden élet ered, s két testbe osztottan fújták volna alá, hogy itt éljen a földön, ezen a rendetlen csillagon. S a két léleknek keresnie kell egymást. Meg kell találnia egymást, különben örökre hiányzik a szívének a fele. S ha meg nem találja egymást, s nem a maga felével egyesül, holtáig érzi a tévedését, szívének a hiányosságát, csonkaságát. 
/Gárdonyi Géza/

2011. november 9.

Baráti tanácsok


1. A barátság nem azt jelenti, hogy jogod van beavatkozni embertársad belső életébe.
2. A barátság nem hatalmaz föl arra, hogy tapintatlan és neveletlen légy.
3. A barátság nem azt jelenti, hogy valaki korlátlanul önzéseink rendelkezésére áll.
4.  A  barátság  nem  jogcím  arra,  hogy  jellemhibáinkat  feltétlenül  és  kötelességszerűen megbocsássák.
5.  A  barátság  nem  arra  való,  hogy  valakit  meggyőzzünk  a  magunk  álláspontjának igazságáról, mindössze arra alkalmas csupán, hogy mások álláspontjait megértsük.
6. A barátság nem kér, nem követel, de nem is ismer áldozatokat.
7. A barátság oka nem lehet  sem a véletlen,  sem az  egymásrautaltság. Még kevésbé azonos világnézeti beállítottság, vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga. Az  emberi  lélek  valami  olyan  titka  ez,  mint  a  zenének  a  hangok  harmóniája.  Nem azonosak, de kiegészítik egymást. Az igazi barátság olyan az emberi világ diszharmóniájában,mint egy finom, halk akkord.

Gyökér és lomb


Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a
legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszálgyökerecskéje,mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél, az igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszálgyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden
tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet, érted? Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökeret. S akinek nincs gyökere, az elvész. Sok magyar veszett el így, nagyon sok. Gondolj a gyökérre. Isten ültette a magyar gyökeret ebbe a földbe s Isten gondját is
viseli, ha hagyod. Bízd gondodat az Úrra. Ő a te gondviselőd. ..
/Wass Albert  - Hagyaték /