Ha szeretsz

Ha szeretlek, meglátom benned azt, akit te is csak ritkán látsz.

Ha szeretsz, olyan titkokat tudsz kihozni belőlem,melyekről én magam sem tudtam.

Pohárköszöntő

Nem kívánok senkinek se

különösebben nagy dolgot.

Mindenki, amennyire tud,

legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,

s ha elérte, többre vágyjon,

s megint többre. Tiszta szívből

ezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország

Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,

s ki honnan jött, soha soha

ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,

vissza nem fognak a kátyúk…

A többit majd apródonként

megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,

legyen béke. –

Gyönyörködjünk még sokáig

a lehulló hópihékbe’!

/Kányádi Sándor/

Megállani

Megállani bátran -- nem egész világgal, --
Önmagunkkal szemben egy szoba zugában
Néha gyönge lelkünk ó be igen átall.

Megállani bátran és felelni büszkén:
Még valaki volnék, még nem akarok, nem,
Tüzeket orozni más valakik üszkén!

Megállani bátran és a kis szobában
Megtalálni mindent, magunkba merülve,
Mindent, ami a nagy, mély világra rávall!

Megállani bátran, vagy leülni gyáván,
Vagy átkot sziszegni, vagy csak befordulni
Könny és remény nélkül bús, idegen párnán
/Juhász Gyula/

Mindennapok varázsa

“Elfogadni tudni a boldog napokat,de az örömteleneket is.

Sem kicsordulni, sem elsivárulni.

Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.

Sem szónokolni, sem elnémulni.

Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.

Nem hivalkodni, és nem tetszelegni -sem az éles kést,

sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.

Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.

Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.

Az úton járni, majd végigmenni,a nagyságot az erénnyel,és nem a szerencsével mérni.

Egyszerűen boldognak lenni - dísz, ragyogás, külcsín nélkül.”
(Tatiosz)

Szonett

Juhász Gyula

Szonet Szegedhez

A magyar Alföld legszebb délibábja

Te vagy, szülötte városom, Szeged,

De nem csalóka nyári fény varázsa,

Hanem valóság bús puszták felett.

Az égbe törnek tornyaid kevélyen

S a szőke magyar vízben rengenek

A palotáid és a magyar éjben

Virrasztó lángod nagy-messze remeg.

Dugonics András nézi, hogyan épül,

Magasba hogy tör házad, szellemed,

Hogy szebb lettél, mint voltál, nagy Szeged!

Magyar emlékül és magyar reményül

Állj boldogan és büszkén, ősi város,

Símulj szerelmes szívvel a Tiszához.

Hid vagyok

Albert Károly
Híd vagyok!

Nagy hivatással bíztál meg,

Uram, hogy legyek híd ég és föld között:

hitemnek íve kösse partjait,

felépítse, mi egykor romba dőlt.

Kezedbe veszel, gyúrsz, formálsz, faragsz,

próbákkal terheled a lelki hidat:

mert bírnom kell minden terhelést,

örvényt, áradatot, pusztító vihart.

Követeid járnak e hídon

fénybe öltözöttek, dicsők, nagyok...

Rám is hull tőlük néha egy sugár,

s ilyenkor köszönöm, hogy híd vagyok.

Lélektárs

"Olyan szerelmest kell magunknak keresnünk,

akivel a kapcsolatunk az idő múlásával nemhogy

fakulna, de egyre jobb lesz.

Aki iránt csodálatunk és a bizalmunk csak erősödik a megpróbáltatások során. Csak mellette j öttem rá,milyen mély meghittség és mennyi öröm létezik számomra.

Az a lélektársunk, akinél a zár, amibe a mi kulcsaink illeszkednek; az ő kulcsai pedig a mi zárainkat nyitják.

Ha eléggé biztonságban érezzük magunkat ahhoz, hogy megnyíljunk, igazi énünk előbújhat, és valóban teljesen önmagunk lehetünk.

Azt szeretheti bennünk a másik, akik vagyunk, nem pedig akiknek látszani szeretnénk.

A lélektárs a legjobb tulajdonságainkat hívja elő.

Mellette nem számít, bármi történik is körülöttünk, mi ketten biztonságban vagyunk saját kis mennyországunkban.

Az a lélektársunk, aki osztozik a legtitkosabb törekvéseinkben;akivel egy irányba haladunk.

A lélektársunk mellett az életünk életre kel."