Az igazi szeretet

Az igazi szeretet olyan, mint az atomenergia. Nem lehet a közelében élni, és veszélyes, ha felszabadul. A mi életünk szerényebb erőkre van berendezve. Testmelegre. Megértésre. Jóságra, türelemre, érintésre, mosolyra. Elfogadásra. Barátságosságra. Megbocsátásra. Szövetségre. Toleranciára. Ez néha kevés, tudom, hogy kevés – mégis a legtöbb, amivel élni tudunk még. Mert a valódi szeretet meghaladja a harminchat fokos testmeleget, s elégeti emberi viszonyainkat.
/Müller Péter/

Minden nap egy lecke

Ha az ember fiatal, olyan nagynak látja a világot, azt hiszi, hogy az mind tele van az ő barátaival, szeretőivel, alázatos szolgáival, akiknek mind nincsen előbbvaló dolguk, mint az ő lába számára egyengetni az utat, őt magasztalni, karjaikon hordozni, szerelmükkel boldogítani és a fejük fölé emelni. Lassankint aztán mind összébb szorul a világ. Minden nap egy leckét veszünk, míg utoljára megtanuljuk, hogy az egész világ az otthon négy fala, s ami benne egyedül a mienk, az a nő, az anya és a gyermek.
/Jókai Mór/

Mi mindig búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.

Az éjtől reggel, a nappaltól este,

A színektől, ha szürke por belepte,

A csöndtől, mikor hang zavarta fel,

A hangtól, mikor csendbe halkul el,

Minden szótól, amit kimond a szánk,

Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,

Minden sebtől, mely fájt és égetett,

Minden képtől, mely belénk mélyedett,

Az álmainktól, mik nem teljesültek,

A lángjainktól, mik lassan kihűltek,

A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,

A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,

Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,

Elfut a perc, az örök Idő várja,

Lelkünk, mint fehér kendõ, leng utána,

Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj,

Hidegen hagy az elhagyott táj, -

Hogy eltemettük: róla nem tudunk.

És mégis mondom néktek:

Valamitől mi mindig búcsúzunk.
(Reményik Sándor)

Az otthon

Igen, valahogy így van:
otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon.
/Wass Albert/

Öszinteség és Barátság

Montaigne azt írja, hogy a szerelem senkit sem szokott megkérdezni.
Akkor jön, amikor akar, és az embert kíméletlenül leteperi,
mint az elemi erő. A barátsághoz beleegyezésre van szükség.
Barátom csak az, akit szabadon választok magaménak.
Igaz, hogy amikor már megvan, kényszer. Már nem tudok meglenni nélküle.
„Il me semble n'etre qu"a demi" -
úgy tűnik, hogy valaminek csak a fele vagyok.
De még akkor sem teper le. Mindig szelíd és szenvedélytelen.
Philia istennő minden isteni lény között a leggyengédebb.
A szerető néha meg szokta érezni távollevő szerelmének örömét vagy baját,
s néha el tudja találni kívánságát.
A szerelemben kivételes, a barátságban ez a természetes.
Mindig tudom és tudnom kell, hogy mi történik vele s mit gondol.
Semmi sem maradhat rejtve sem előtte, sem előttem.
De ez a barátságnak nem feltétele; az őszinteség nem előzi meg a barátságot.
Ilyesmit csak az gondol, akinek a barátságról sejtelme sincs.
Akit az istennő egybefűzött, arról lehull minden hazugság és maszk.
Nem a barátság fakad az őszinteségből, hanem az őszinteség a barátságból.
Először van Philia, s a többi az ő ajándéka.

/Hamvas Béla/

Örök barátság

Soha ne sírj, ha véget ér egy álom, 

Soha ne sírj az élet megy tovább 
Itt vagyok én, s csak érted, neked játszom 
A jó barát, a bajban is barát.

Soha ne sírj, ha táncoltat az élet 
Vihar után még zöldebbek a fák 
Soha ne sírj, ha fordulnak a fények 
Én itt leszek, és vigyázok majd rád.

Veled átkelnék az óceánon, s azon is túl 
Milyen szép is lenne tán, túl az Óperencián 
Volt egy-két veszteségünk, milyen kár, hogy egyszer élünk 
Napról napra változom, ezt nem tagadhatom

Míg élek hozzád tartozom, ezt biztosan tudom 
Soha ne bánd, ha lelke van egy dalnak 
A szomorúság úgysem tart soká 
Soha ne sírj, ha eltűnik egy csillag

Semmi baj majd én vigyázok rád 
Soha ne sírj, ha vége van egy dalnak 
Soha ne sírj, hallgass másikat 
Soha ne bánd, ha súlya van egy szónak

Én itt leszek, míg világ a világ 
Veled elmennék egy hosszú útra bárhová 
Tudom számíthatok rád, veled más lesz a világ 
Mindenben egyetértünk, milyen kár, hogy egyszer élünk

Bármit hoz a sors, mi ketten együtt maradunk 
Soha nem vehet el senki tőlem, össze tartozunk.. 
Soha ne sírj, ha véget ér egy álom, 
Soha ne sírj az élet megy tovább

Itt vagyok én, csak érted, s neked játszom 
Egy jó barát, a bajban is barát. 
Soha ne sírj, ha kóstolgat az élet 
Vihar után még zöldebbek a fák

 

Soha ne sírj, ha formálnak az évek 
Én itt leszek és vigyázok majd rád 
Soha ne bánd, ha lelke van egy dalnak 
A szomorúság úgysem tart soká

 

Soha ne sírj, ha eltűnik egy csillag 
Nincs semmi baj, majd én vigyázok rád 
Soha ne sírj, ha vége van egy dalnak 
Soha ne sírj, hallgass másikat 
Soha ne bánd, ha súlya van egy szónak 
Én itt leszek, míg világ a világ.

Neked

A magányban, a betegségben, a zûrzavarban - a barátság puszta gondolata is tehetővé teszi a túlélést, még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend. Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben. És ilyen talajból bontja ki legszebb virágait." Pam Brown