Szeretlek

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

(József Attila)

Felejteni időt ?

Azt kéred felejtsem el időt. 
Nem tehetem.
Az idővel el kell tudni számolni.
Ki jó , ki rosszul számol el.
Vigyázz,mert ebből van a legkevesebb. 
Használd fel hát okosan.


Az igazi szerelem a végtelenbe nyújtja és érezhetetlenül könnyűvé párolja a kötelékeket. 
És mégis a legszívósabb kötelék ez, ami embert emberhez fűzhet: a bizalom. 
Az igazi szerelmespárt nem azok jelképezik, akik egymáshoz bújva, 
egymás szemében mereven megbűvölődve, vakon és süketen lebegnek a zajló világban. 
Az igazi szerelmesek szabadon, derűsen mennek a maguk útján még akkor is, 
ha ez az út jobbra-balra messze viszi őket egymástól. 
Elfogulatlanul, szabadon nézik az élet kínálkozó szépségeit és tiszta szívvel gyönyörködnek bennük. 
A tépelődő féltés helyett a hit bizonyossága van bennük, ez teszi őket olyan derűsekké. 
És ha néha a távolból összeakad a tekintetük, egy-egy mosollyal üzennek egymásnak, hogy semmi baj sincs.
/Nagy Endre/

Saját szavak

Elfogynak mások szavai ,
s maradnak a sajátok.
Nem szólnak oly szépen,
de annál igazabbak.
Elmondják mindazt,amit
érzek irántad.
Lelkem is kíséri őket,
mert az üres szavak 
semmit sem érnek a 
lelkünk nélkül.
  

Gondolatok

Az embernek mérhetetlenül nehéz a jelenre összpontosítania: mindig azon töpreng, hogy mit csinált, miképpen csinálhatta volna jobban, mik a tettének a következményei, és miért nem úgy cselekedett, ahogy cselekednie kellett volna. Vagy éppen a jövővel van elfoglalva, hogy mit fog csinálni holnap, milyen óvintézkedéseket kell tennie, milyen veszély leselkedik rá a sarkon, hogyan kerülje el a kényelmetlenségeket, és hogyan érje el, amiről mindig álmodott.
/Paulo Coelho/

Bizalom

S ha százszor is becspnak és ezerszer 

csalódom abban, kinek szívemet, 

mint álmából a rózsát, kitakartam, 

s ha épp az árul el, kit életemmel 

fedeztem én, 

s ha tulajdon fiam 

tagad meg, 

s ha nem harminc ezüstért, 

de egy rongy garasért adnak el engem 

barátaim, 

s ha megcsal a reménység, 

s ha kudarcaim térdre kényszerítenek 

és elátkozom már, hogy megszülettem, 

s ha csak a bosszút hízlalja a hála 

híveimben, 

s ha rágalom kerít be,- 

akkor se mondom,hogy nem érdemes!

Akkor se mondom, hogy nem érdemes 

hinni az emberben, akkor se mondom, 

hogy megélek magam is, néptelen magányban,
mert irgalmatlan az 

élet.-

De csöndes szóval eltűnődve mondom: 

bizalmam sarkig kitárt kapu, 

nem verhet rá lakatot a gyanú; 

ki-bejár rajta bárki szabadon.

Egy besurrant csaló tiszteletére 

nem állítok őrséget tíz igaznak! 

Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt, 

megtisztálkodva ma betérhet újból; 

ki kétélű késsel jött ide ma, 

köszönthet holnap tiszta öleléssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem. 

Nem hirdetek bocsánatot a rossznak, 

kegyelmet a hazugnak, 

nem tudok 

mentséget a könnyes képmutatásra, 

s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm, 

akár a nyers önzés orvtámadását.

De hirdetem, hogy bűneink mulandók! 

Mint a mammut és az ősgyík, a múltba 

porlad a gyűlölet és a gyanakvás; 

dühünk lehűl, 

csak szerelmünk örök.

S halandó gyarlóságai között 

csupán maga az ember halhatatlan. 

Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen 

irgalmas vára bizalomból épül; 

s az önmagával vívott küzdelemben 

csak jósága szolgálhat menedékül.

/Garai Gábor/

Az élet..

“Az élet nehéz.
Nagy igazság ez, a legnagyobb igazságok egyike.* Mégpedig azért, mert ha valóban beláttuk, akkor már felül is emelkedtünk rajta. Amikor valóban értjük – fölfogjuk és elfogadjuk -, hogy az élet nehéz, megszűnik nehéznek lenni. Mert amint elfogadjuk, az a tény, hogy nehéz, nem számít többé.
Az élet nehéz voltának igazságát a legtöbb ember nem látja át teljes mértékben. Többé-kevésbé állandó jelleggel sopánkodnak az emberek, halkan vagy fennhangon panaszolják föl terheiket és gondjaikat, mintha kirínának az élet egyébként könnyű hátteréből, vagy abból az életből, amely ha nem könnyű is, mindenesetre méltányos volna, ha az lenne. Halkan vagy fennhangon hirdetik hitüket, mely szerint nehézségeik egy megkülönböztetett nyavalya, amely csak őket sújtja vagy családjukat, törzsüket, osztályukat, fajtájukat vagy akár fajukat, de senki mást.” (M. Scott Peck: A járatlan út)

Lélektársak

Mindenkinek megvan a maga társa. Mintha a két lélek egy volt volna, ott, ahonnan minden élet ered, s két testbe osztottan fújták volna alá, hogy itt éljen a földön, ezen a rendetlen csillagon. S a két léleknek keresnie kell egymást. Meg kell találnia egymást, különben örökre hiányzik a szívének a fele. S ha meg nem találja egymást, s nem a maga felével egyesül, holtáig érzi a tévedését, szívének a hiányosságát, csonkaságát. 
/Gárdonyi Géza/