Már nem vagyok ...

"Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igaz szerelem volt. És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni.”.

Szemtől szembe

Ha rád nézek s te rám nézel kedvesen,
mosolyban játszik köztünk a levegő.
Láthatatlan, megfoghatatlan erő
vonzza testedhez testem: a szerelem.


Egy szemvillanás elég, nem kellenek
szavak, megfakult bókok, egetverő
ígéretek, bár fülnek szép, megnyerő.
Nem kellenek csak tiszta, néma szemek,


melyek hang nélkül beszélnek, lágy moha
selymével simogatnak, értem égnek,
némán őrzik arcom, nem szólnak soha.


Pillák mögé zárva, édes kaloda
lesz életem, sejtjeim benned élnek,
két szemedben visszacsillan a csoda.

Bárhogy is lesz

Bárhogy is lesz, becsüld meg az életet, becsüld meg a társad, becsüld meg a Szerelmet. Légy hálás azért, amit kaptál és ne félj akkor sem, ha éppen egyedül utazol. Néha nem is kell több, elég csak kinézni az ablakon, hogy észrevedd ezt a temérdek csodát, ami körülvesz a világban. Merj élni, merj boldog lenni a körülményeid dacára is. Merj Szeretni akkor is, ha nem szabad. Ne akarj felejteni, ne akard kitörölni a múltat. Ha valami fáj, akkor éld meg a fájdalmat. Sírj, tombolj, ordíts. Add ki magadból. Vedd észre, hol hibáztál és tanulj belőle. A legfontosabb azonban mégis az, hogy ne okold magad a hibáidért. Csak egy ember vagy. De igyekezz mindig jobb ember lenni. Olyan ember, aki űrt hagy majd maga után miután eléri a végállomást. (Sz.F.)

A boldogságról - magamnak

Seneca:
A boldogságról


A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön,
aki boldogságát nem tette másoktól függővé,
aki nem nyugtalankodik, aki bízik önmagában...
Hát tanulj meg örülni!
De ne hidd,hogy a reményeket s a legédesebb mulatságokat hiábavalónak tartom,
s ezzel megfosztalak az élet kínálta gyönyörűségektől. Ellenkezőleg. Azt akarom,
hogy sose légy szűkében a vidámságnak,
hogy házadban mosoly fakadjon, s ha ott
terem, tebenned lakik. Más vigasságok
nem töltik el a szívet valódi örömmel, csak
homlokod ráncát simítják ki futó pillanatokra...
Hidd el, az igazi boldogság komoly
dolog. Vagy azt képzeled, hogy bárki
képes derűs arccal — ahogy mostani
aranyifjaink mondják — ,,feldobottan”
megvetni a halált, ajtót nyitni a szegény-
ségnek, elszenvedni a fájdalmakat és
elhajítani az élvezeteket? Aki ekképpen
gondolkozik, boldog, de nem igazán..
Neked másmilyen boldogságot kívánok:
olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer
megtaláltad a forrását.
Ami könnyen elérhető, az a felszí-
nen csillog; ami érték, olykor fénytelen,
és a mélyre kell ásni érte. Amiben a so-
kaság élvezetét leli, sivár és illanó gyö-
nyörűséget kínál. Amiről én beszé!ek, az
a felszínről nem látható, és bensődben
derül.
Szórd szét, ami csillog, az igazi jóra
vesd tekinteted: örülj a magadénak.
Hogy mit jelent ez? Téged és éned leg-
szebb részét. Még ez alkalmi testet, a
köntöst — bár nélküle semmi nem tör-
ténhetne meg — csupán szükségesnek,
mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket
táplál, illanó örömöket, melyek könnyen
átcsaphatnak szomorúságba, emésztő
bánatba. A gyönyör a fájdalom szaka-
dékába zuhan, ha nem ismer határt. Ám
megfékezni nehéz azt, mit korábban
jónak hittél. Az igazi jóra kockázat nélkül
vágyódhatsz.
Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha
szándékaid becsületesek, cselekedeteid
helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik,
és megtagadod a véletlen ajándékait —
akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton,
azon az úton, amit életnek nevezünk...
Kevesen járják az utat az út termé-
szete szerint. Inkább a saját természe-
tűknek hódolnak, s mint a folyó árjával
tovaúszó holmik sodródnak egyik partról
a másikra...
,,Rosszul él, aki mindig csak élni
kezd” — mondja Epikurosz.
,,Miért?” — kérded joggal.
Mert senki sem gondolkodik akkor,
amikor éppen csak belefog az életbe.
Tartsd ezt szem előtt: gondolkozz és élj!

Tükör és a csend

Sok ember fél a csendtől, a magánytól.. 
fél a tükörtől, amelyet a csend, a magány tart eléje. 
Mert az ember nem az, akinek társaságban látszik, akinek emberek között mutatja magát. Hanem az, aki csendben, magányban... szembenéz önmagával.

Életművészet

~ Arra figyelni, ami valóban értékes, 
és azzal az életnek súlyt adni. 
A fölösleges terheket levetni. 
Két dolgot összehangolni: 
a földhöz kötöttséget és a nyitottságot. 
Gyökeret eresztve és szabadon élni. 
A földön járni, az ég felé haladni.~

Anselm Grün: Az életművészet könyve

Örömöd

"Van olyan Szeretet, ami egy, oszthatatlan: ez az, amit az iránt az egy iránt érzel, aki a társad az életben. Aki a lelked párja, akinél a szíved van. Ezt a szeretetet, ami összeköt vele, mással nem tudod megosztani. Még ha akarnád, akkor is képtelen lennél rá. Mert csak az övé. Ez a legnagyobb, legkülönlegesebb szeretet, az élet legnagyobb ajándéka és köteléke." ~ Csitáry-Hock Tamás