Szomorúság

“Ha leereszkedsz lelked mélységeibe, megtalálod a boldogsággal kevert szomorúságot. Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot? Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában. A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság. Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult. Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel? Hogy minden boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül – sosem vagyunk maradéktalanul boldogok -, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre. Emberi ez is: alászállás és felemelkedés. Ahogy a nap és az évszakok búcsúznak, majd magukhoz ölelik újra a csillagokat, úgy változandóság honol mindenben: az emberi szívben, a hangulatokban, a körülményekben.” (Tatiosz)

Rossz érzések ellenszere

Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod - sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? - Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik - tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád - neked csak járnod kell rajta.”

Barátság

Nemcsak azért szeretlek, ami vagy,

hanem amivé válok, amikor velem vagy.

Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted,

de azért is, amivé engem teszel.

Szeretlek,

mert minden hitnél többet tettél velem azért, hogy jó legyek, és jobban bármily végzetnél,

tetted,hogy boldog is legyek.

Egyetlen érintés nélkül tetted ezt,

szavak nélkül,jelek nélkül.

Puszta lényed által mûvelted mindezt.

S talán épp ez a barátság lényege.

/ Ismeretlen szerző /

Beszélgetés

“Kétféle beszélgetés van. Az egyik, amikor mondom a magamét.
Amikor önmagamat akarom érvényesíteni.
Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól,
amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok
- színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő. Aki a magáét mondja: egyedül van.
Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk,
s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét,
annak nincs szüksége barát­ra, testvérre, feleségre.Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”
(Müller Péter: Szeretetkönyv)

Szonett Szegedhez

A magyar Alföld legszebb délibábja
Te vagy, szülötte városom, Szeged,
De nem csalóka nyári fény varázsa,
Hanem valóság bús puszták felett.

Az égbe törnek tornyaid kevélyen
S a szőke magyar vízben rengenek
A palotáid és a magyar éjben
Virrasztó lángod nagy-messze remeg.

Dugonics András nézi, hogyan épül,
Magasba hogy tör házad, szellemed,
Hogy szebb lettél, mint voltál, nagy Szeged!

Magyar emlékül és magyar reményül
Állj boldogan és büszkén, ősi város,
Símulj szerelmes szívvel a Tiszához.

Ki a virágot szereti

Szeged az én városom

A magyar Alföld legszebb délibábja

Te vagy, szülötte városom, Szeged,

De nem csalóka nyári fény varázsa,

Hanem valóság bús puszták felett.

Az égbe törnek tornyaid kevélyen

S a szőke magyar vízben rengenek

A palotáid és a magyar éjben

Virrasztó lángod nagy-messze remeg.

Dugonics András nézi, hogyan épül,

Magasba hogy tör házad, szellemed,

Hogy szebb lettél, mint voltál, nagy Szeged!

Magyar emlékül és magyar reményül

Állj boldogan és büszkén, ősi város,

Símulj szerelmes szívvel a Tiszához.