2008. szeptember 22.

Beszélgetés

“Kétféle beszélgetés van. Az egyik, amikor mondom a magamét.
Amikor önmagamat akarom érvényesíteni.
Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól,
amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok
- színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő. Aki a magáét mondja: egyedül van.
Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk,
s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét,
annak nincs szüksége barát­ra, testvérre, feleségre.Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”
(Müller Péter: Szeretetkönyv)

Szonett Szegedhez


A magyar Alföld legszebb délibábja
Te vagy, szülötte városom, Szeged,
De nem csalóka nyári fény varázsa,
Hanem valóság bús puszták felett.

Az égbe törnek tornyaid kevélyen
S a szőke magyar vízben rengenek
A palotáid és a magyar éjben
Virrasztó lángod nagy-messze remeg.

Dugonics András nézi, hogyan épül,
Magasba hogy tör házad, szellemed,
Hogy szebb lettél, mint voltál, nagy Szeged!

Magyar emlékül és magyar reményül
Állj boldogan és büszkén, ősi város,
Símulj szerelmes szívvel a Tiszához.