2012. március 28.

Nem tudjuk kimondani

Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!...Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok. (Müller Péter)

Mielőtt itélkezel

Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ...
Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. ... S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem.
Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!

Táncolnék


Táncolnék veled, zene sem kellene hozzá; néznélek s nem ügyelnék arra, hogy te vagy más meg ne lássa; ölelnélek, miként álmomban oly ösztönösen s gondolattalanul, mint még SOHA.

Nem lesz már

Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
Én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.
A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.

A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.

Égess el

"...amikor azt kezded érezni valakivel, hogy már pusztán a jelenléte, csupán az, hogy együtt vagytok- semmi más, mert másra már nincs is szükség, mert nem kérsz tőle semmi egyebet-, csak a puszta jelenlét, csak az, hogy a másik létezik, elég ahhoz, hogy boldog légy...akkor valami benned nyílni kezd, ezer és ezer lótusz borul virágba egyszerre.... Akkor tényleg szerelmes vagy, és akkor túl tudsz jutni mindazokon a nehézségeken és akadályokon, amit a valóság eléd gördít. A sok-sok szenvedésen, gyötrelmen, szorongáson képes leszel mind túljutni, és a szerelem egyre csak növekszik és virágzik benned, mert ezek a helyzetek mind kihívások, amiket ha meg tudsz oldani, a szerelem csak egyre erősebb lesz benned."
(Osho)