2011. november 25.

Bizalom


S ha százszor is becspnak és ezerszer 
csalódom abban, kinek szívemet, 
mint álmából a rózsát, kitakartam, 
s ha épp az árul el, kit életemmel 
fedeztem én, 
s ha tulajdon fiam 
tagad meg, 
s ha nem harminc ezüstért, 
de egy rongy garasért adnak el engem 
barátaim, 
s ha megcsal a reménység, 
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek 
és elátkozom már, hogy megszülettem, 
s ha csak a bosszút hízlalja a hála 
híveimben, 
s ha rágalom kerít be,- 
akkor se mondom,hogy nem érdemes!
Akkor se mondom, hogy nem érdemes 
hinni az emberben, akkor se mondom, 
hogy megélek magam is, néptelen magányban,
mert irgalmatlan az 
élet.-


De csöndes szóval eltűnődve mondom: 
bizalmam sarkig kitárt kapu, 
nem verhet rá lakatot a gyanú; 
ki-bejár rajta bárki szabadon.

Egy besurrant csaló tiszteletére 
nem állítok őrséget tíz igaznak! 
Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt, 
megtisztálkodva ma betérhet újból; 
ki kétélű késsel jött ide ma, 
köszönthet holnap tiszta öleléssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem. 
Nem hirdetek bocsánatot a rossznak, 
kegyelmet a hazugnak, 
nem tudok 
mentséget a könnyes képmutatásra, 
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm, 
akár a nyers önzés orvtámadását.

De hirdetem, hogy bűneink mulandók! 
Mint a mammut és az ősgyík, a múltba 
porlad a gyűlölet és a gyanakvás; 
dühünk lehűl, 
csak szerelmünk örök.

S halandó gyarlóságai között 
csupán maga az ember halhatatlan. 
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen 
irgalmas vára bizalomból épül; 
s az önmagával vívott küzdelemben 
csak jósága szolgálhat menedékül.
/Garai Gábor/