2012. március 20.

Most élsz

Az örömöt éppúgy állandóan,
aktívan kell termelni, mint a fényt!
Különben kialszik,
s a sötétségbe beosonnak hozzád
az éjszaka lényei:
a csüggedés, a félelem és a meddő aggodalmaskodás.
/Szepes Mária/

Legnagyobb fájdalom

Mi a legnagyobb fájdalom egy szívnek mely szerelmes
ha elhagyja az kit szeretni képes
Nem...Nem... eddig ezt gondoltam én is
létezik érzés mely gyötrelmesebb még is
amikor eljön a pillanat, hogy szíved választottja
szakítás után felajánlja legyél a barátja
töprengsz egy kicsit, ordítasz némán magadban a kíntól
de azt feleled: Persze! hiszen még mindig bízol
bízol a holnapban, mely nem jön el talán soha
de a remény ott van, hallhatod hangját naponta
álcázod érzelmed, becsapod önmagad
bízol a holnapban... talán majd HOLNAP észbe kap
de telnek a napok, s hetek és te csak szenvedsz
de még mindig bízol.. talán holnap újra te kellesz
ülsz otthon némán merengsz a semmibe
elmédet az együtt átélt emlékek képe tölti be 

a szíved még bírja, de a lelked már haldoklik
felemészt a fájdalom.. életkedved múlik
nem tudsz létezni, koncentrálni másra
nem vagy már önmagad csak egykori fényed árnyéka
csak vegetálsz és várod minden nap azt a percet
amikor barátként legalább veled cseveghet
de még bízol még mindig bízol a holnapban
talán majd holnap, holnap szíve újra érted dobban
nem érted hogy történt, hogy múlt el.. hová lett
az a viszonzott szerelem mely az egekbe repített.

Szeretlek


Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

/Szabó Lőrinc/

Kölcsönösség

A szerelem mindig kölcsönösségre törekszik
és csak a viszonzás révén teljesedik ki.
Ha anélkül szeretsz, hogy viszonzásra találnál,
vagyis ha szerelmi megnyilvánulásaid
nem váltanak ki viszontszeretetet
szerelmed tehetetlen, szerencsétlen.

Én és Te

Te légy az őrzőm, Te légy a kincsem,
Te légy a csendem, szó ami nincsen.
Te légy a párom, álmodd az álmom,
Te vezess által az égi varázson.

Szóljon a hangod, törjed a csendem,
vesszen az éjjel szürke szívemben.
Csengjen az ének, járjad a táncod,
lelkembe oltva égjen a lángod

Tudod mi a bánat?


Várni valakit, ki nem jön többé vissza,
Eljönni onnan, ahol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké.
Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket fogadni, mik szemedbe égnek,
Kergetni egy álmot, s azt soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni.
Szavakat őrizni, mik lelkedre hullanak,
Remegő ajakkal idézni a múltat.
Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívszorongva várni, nem jön rá felelet.
Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni,
Mással látni őt és utána fordulni.
Kacagni boldogan hazug lemondással,
Hazamenni sírva, könnyes zokogással,
Otthon átsírni hosszú éjszakát,
S imádkozni, hogy ő sose tudja meg:
Mi is az a bánat.
(H. Heine)

Ne haragudj !


Hisztizem,de halkan már.
Kellene végre egy kis melegség,
egy nagyszerű ölelés és egy
megbocsájtó szó.
Hiába várom Tőled és ez fáj a
legjobban.
Igazad van. Mélységesen.
Kérdeznem akkor kellett volna,
mikor még válaszoltál.
Most már nem kérdezzek.
Szeretlek némán és hangosan.
Őrjöngve és letisztulva.
Méltósággal és alázatosan.
Hittel és hitetlenül.
Szeretettel és .....de mit is mondok
Nem ez kell. Ezt már mind tudod.
A kérdés csupán az 
Te tudsz-e engem szeretni ? 
Értem a tűzbe menni ?
Akarsz-e az úton társam lenni ?
Boldog vagy-e mellettem  ?
Ha nem ,akkor kár a szóért,kár a tettért.
Jutalmam nem a Te szerelmed,
csupán az örök magány.
/sztojanka/