2012. március 16.

Boldogság


"ÁDÁM
Élek megint. - Érzem, mert szenvedek,
De szenvedésem is édes nekem,
Oly iszonyatos az, megsemmisűlni.-
Oh, Lucifer! Vezess földemre vissza,
Hol oly sokat csatáztam hasztalan,
Csatázzam újra, és boldog leszek.

LUCIFER
S e sok próbára mégis azt hiszed,
Hogy új küzdésed nem lesz hasztalan?
S célt érsz? Valóban e megtörhetetlen
Gyermekkedély csak emberé lehet.-

ÁDÁM
Korántse vonz ily dőre képzelet,
A célt, tudom, még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?
A cél, megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja a küzdés maga."

Lépj tovább


Nem hittem senkinek, erre(?) egy nagy falban felakadtam.
Mit döntött le az élet, romokba minden álmot,
De én erős maradok, és újra 2 lábra felállok.
Nem hagyom magam legyőzni, nem sodródok az árral,
Megtanultam nem bízhatok, de nem dobálózok tárral.
Leraktam minden fegyvert, nem mozdulok rá vállal,
Inkább maradok a helyemen kevés igaz baráttal.
Gondolhattam volna, hogy az élet miket vállal,
De felvállalom kilétem, minden eddigi hibával.
Nem rejtőzködök tovább, hiszen eddig csak álltam,
Így léphetek tovább, majd a múltamon két lábbal.
A múltban ami rossz volt azt végleg felejtsd el,
A jelenbe amit akarsz, azt tényleg ne rejtsd el.
A jövőbeli titkokat magadnak te fejtsed,
Amit akarsz az életbe, azt magadnak teremtsd meg.

Összevisszaság


Néha még hiányzik, de már csak néha.
Vajon egyszer ez is elmúlik?
Lehet évek múltán már a nevét se tudom majd?
Félek ettől azért.
De talán pont ez a félelem az, ami nem engedi,
hogy elfelejtsem.
Ha rajtam múlna, már nem lenne barátom
Azt látom néha szinte idegen a családom
Ez mind az én hibám, mindenért bocsánat
Magányos vagyok, csak nézd meg a szobámat
Sötét és hideg nincsenek emlékek halomban
Didereg a szívem, ott kuporog a sarokban
Érzelmeim tengere befagy, és kiapad
Nem vagyok más, csak egy kiszáradt sivatag
Csak most érzem tettem, szörnyű oldalát
Úgy sajnálom, hogy akkor nem figyeltem oda rád.
(Children of distance - Sivatag)

Merj kivánni


...Merj kívánni,
mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet
bennünket.
Merj nyúlni
olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni,
amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben
és saját jóságodban,
mert ha így teszel,
mások is ezekben
fognak hinni.
Higgy a csodában,
mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb,
hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben
rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet
és a holnap álmai."

/Ron Cristian/

Könyörgés



- Szenvedsz?
- Igen szenvedek!
Megszenvedem az életet, a döntést,
mit magam hozok.
Salamon király hallgatlak,
itt vagyok..
előtted állok,
ítéletedre várva.
Ne azért büntess Királyok Bölcse,
ne azért,
amit a szívem őrizni fog
 örökre!
Hisz ragyog,
mint Napkeleti utazók csillaga!
Lelkem Uram,
 nem bűnös,
 nem hazug,
csak mert látom,
hova vinne ez az út?!
Az érzés,
mit lelkem dajkál érte ég,
de nem lehetek a fénye,
csak  árva lángocska a messzeségbe,
emlékek
elárvult fegyverhordozója, 
ki, hogy ne bántson,
inkább szívébe zár
minden pillanatot,
a holnapokra.
Ölelésünket,
mikor úgy karoltunk át,
mint a fény
a kelő nap rózsaszín mosolyát,
a csókunk,
mi ajkunkra ülve
gyümölcsé változott, 
édes ízek szerelmével simogatott,
a vágyunk,
miből ezernyi csillag lett,
mikor egymásra találtunk,
és az álmunk,
azt hagyd meg nekem, - kérem,
a felejtés kincsét neki add,
ne nékem.
Óvd a fájdalomtól,
én nem tudom,
ezért a büntetésem vállalom!
Gyötrődjek emlékek égő parazsán,
a vágy,
öleléséért égesse testem,
de tudom jól döntöttem,
mert, ..
csak így tudom szeretni úgy,
hogy meg ne sebezzem.

/Szemendei Ágnes/

Tudod mit ?


Tudod mit? Nem védekezem.
Nincs rád időm.
Hazudj, ravaszkodj, őrjöngj. Mit tegyek?
Átnézek rajtad, mint a levegőn.

Elég volt annyi éven átremélni

és várni kíméletesen;
már nem kíméllek: nem is figyelek rád.
Vállallak, és léted megszüntetem.

Ha barát akarsz lenni, elfogadlak,

de kibírlak, mint bármi mást:
úgy néztelek, mint elmúlt örömöt,
nézlek majd, mint egy sorscsapást.

Téged csak a magad fájdalma izgat,

ma is csak a dühödnek élsz;
nincs rád időm. Majd beszélgetünk újra,
egyszer, talán, ha észretérsz.
(Szabó Lőrinc: Szakítás)