Bizodalom

"Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy “madárka tolla se hull ki” az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak, ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.A tunyák és a gyávák, akik bólogatva és hümmögve, Istenre bíznak mindent: a válságos pillanatban Isten szava nélkül maradnak.” (Márai Sándor)

Őrangyalod

Ha könnyes szemekkel térsz éjjel nyugovóra

Mert közelsége nélkül telt el egy újabb óra

Ha a bánat már nagyobbra nôtt, mint a szerelem

Ott leszek és meggyógyítom darabokra tört szívedet

Ha az életedet veszed újra fontolóra

És a szívedet próbálod meggyôzni, hogy végleg leteszel róla

Mert a bánat már nagyobbá vált, mint a szeretet

Ott leszek és megmentem összetört lelkedet

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz

Feltárom elôtted az utat, amelyet hiába kutatsz

Széttárom szárnyaimat és elrepülök veled oda

Ahol minden egyes pillanat egy valóságos csoda

Mert én vagyok az ôrangyalod

Ha eleged lett már a magányos éjszakákból

És semmi jót már nem vársz a nagyvilágtól

Összeroskadva sírsz, nem tudva mit kaphatsz még a sorstól

Ott leszek és megvédelek a bizonytalan holnaptól

Ha elveszted a hited, és nem tudod, merre szaladj

Jussak eszedbe újra, és ismét felém haladj

Mondj csak annyit, hogy társaságra vágysz

És én ott leszek mindig, hogy szívemmel újra játssz

Higgy nekem, nem hagyom, hogy leess!

Boldogságot adok, hogy mindig csak nevess

A végsô pillanatban fogom meg a kezed

És az egész világot odaajándékozom neked

Mert több, mint a barátod vagyok...

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz

Feltárom elôtted az utat, amelyet már régóta kutatsz

Széttárom karjaim és szorosan beléjük zárlak

Hozzám mindig futhatsz, tudod, hogy szívesen várlak

És ha a két szemed fénye már újra boldogan ragyog

Akkor biztosan tudni fogod, hogy én vagyok az Őrangyalod