2008. december 10.

Szonett


Juhász Gyula
Szonet Szegedhez

A magyar Alföld legszebb délibábja
Te vagy, szülötte városom, Szeged,
De nem csalóka nyári fény varázsa,
Hanem valóság bús puszták felett.

Az égbe törnek tornyaid kevélyen
S a szőke magyar vízben rengenek
A palotáid és a magyar éjben
Virrasztó lángod nagy-messze remeg.

Dugonics András nézi, hogyan épül,
Magasba hogy tör házad, szellemed,
Hogy szebb lettél, mint voltál, nagy Szeged!

Magyar emlékül és magyar reményül
Állj boldogan és büszkén, ősi város,
Símulj szerelmes szívvel a Tiszához.

Hid vagyok



Albert Károly
Híd vagyok!


Nagy hivatással bíztál meg,
Uram, hogy legyek híd ég és föld között:
hitemnek íve kösse partjait,
felépítse, mi egykor romba dőlt.

Kezedbe veszel, gyúrsz, formálsz, faragsz,
próbákkal terheled a lelki hidat:
mert bírnom kell minden terhelést,
örvényt, áradatot, pusztító vihart.

Követeid járnak e hídon
fénybe öltözöttek, dicsők, nagyok...
Rám is hull tőlük néha egy sugár,
s ilyenkor köszönöm, hogy híd vagyok.

Lélektárs

"Olyan szerelmest kell magunknak keresnünk,
akivel a kapcsolatunk az idő múlásával nemhogy
fakulna, de egyre jobb lesz.
Aki iránt csodálatunk és a bizalmunk csak erősödik a megpróbáltatások során. Csak mellette j öttem rá,milyen mély meghittség és mennyi öröm létezik számomra.
Az a lélektársunk, akinél a zár, amibe a mi kulcsaink illeszkednek; az ő kulcsai pedig a mi zárainkat nyitják.
Ha eléggé biztonságban érezzük magunkat ahhoz, hogy megnyíljunk, igazi énünk előbújhat, és valóban teljesen önmagunk lehetünk.
Azt szeretheti bennünk a másik, akik vagyunk, nem pedig akiknek látszani szeretnénk.
A lélektárs a legjobb tulajdonságainkat hívja elő.
Mellette nem számít, bármi történik is körülöttünk, mi ketten biztonságban vagyunk saját kis mennyországunkban.
Az a lélektársunk, aki osztozik a legtitkosabb törekvéseinkben;akivel egy irányba haladunk.
A lélektársunk mellett az életünk életre kel."