2012. február 4.

Angyal

Ha valakit őszintén szeretsz, szívedben angyallá változik. Már nem egy ember a sok közül, nem egy az ismerőseid közül, hanem valaki más. Mert szereted. Egész szíveddel szereted. Gondolsz rá, de nem emberre gondolsz. Látod őt, de nem embert látsz. Ha vele vagy, ha beszélsz vele, ha rád mosolyog, minden, minden más. Nem emberi. Jóval több annál. Pedig tudod, hogy hús-vér ember ő... de mégsem az. Angyal.

Csak,mert...

Tényleg azt hiszed, hogy birtokolnom kell téged ahhoz, hogy szerethesselek? Vagy azt hiszed, elveszíthetlek, ha holnaptól nem szeretsz? A szerelem nem attól él, hogy viszonozzák, mint ahogy a szeretet sem. (...) Ettől én még ugyanúgy foglak szeretni, mert az érzéseim alapja nem a te hajlandóságodból táplálkozik, hanem magából a szeretetből és a felismerésből.

Jó tanács Magamnak!


Érezd te is át, hogy szabadon szerethetsz, engedd meg magadnak a mély és igaz szeretet érzését: csak hagyd ki a képből a szükséget és a ragaszkodást. Igaz szerelmet nem korlátozhat semmiféle birtoklás, mivel a szeretetet nem lehet sem elnyerni, sem kiérdemelni, se birtokolni vagy kikövetelni. A szeretet azt is jelenti, hogy sohasem tudhatod teljes bizonyossággal, hogy a másik még a következő pillanatban is ott lesz-e. A szeretet azt jelenti, hogy teljesen megadod magad a jelen pillanatnak. A szeretet egyszerűen csak: Van. Ahogy Krisztus mondta: "... és mindezek közül legfontosabb a Szeretet". A Szeretet, nagy Sz-szel... a Szeretet, amely soha véget nem ér; Szeretet, amely oly hatalmas, hogy már akkor is itt volt, mielőtt megszülettél, veled marad egész életedben, és még akkor is itt lesz, amikor te már rég magad mögött hagytad ezt a fizikai formát. Ezzel a szeretettel érdemes házasságot kötni.

2012. február 2.

Hogy mit érzek ?

"Hogy mit érzek irántad, megfogalmazom, 
Hogy szeretlek téged, ezt jól tudom. 
Ha boldog vagy, veled nevetek, 
Ha szomorú, veled szenvedek. 
Ha sírsz, könnyezem én is. 
Ha kacagsz, kacagok én is. 
Ha gondod van, segítek megoldani, 
Ha beteg vagy, én akarlak ápolni. 
Ha nem vagy velem, én féltelek, 
Ha hazaérsz, fellélegezhetek. 
Ha ellenség jön, én megvédelek, 
Ha kell, életem adom érted. 
Ha neheztelsz rám, kiengesztellek, 
Ha szeretsz, viszontszeretlek. 
Nem tudlak megváltoztatni, nem akarlak, 
Nem fogok változni én sem, ne akarjad. 
Egy kicsit én vagyok, és kicsit érted, 
Így, és ezerféleképp szeretlek téged!" 

Ha nem szoritasz

József Attila - Ha nem szorítsz...

Ha nem szorítsz úgy kebeledbe,
mint egyetlen tulajdonod,
engem, míg álmodol nevetve,
szétkapkodnak a tolvajok
s majd sírva dőlsz a kerevetre:
mily árva s mily bolond vagyok!

Ha minden percben nem kecsegtetsz,
hogy boldog vagy, mert nekem élsz,
görnyedő árnyadnak fecseghetsz,
hogy gyötör a magány s a félsz.
Nem lesz cérna a szerelmedhez,
ha úgy kifoszlik, mint a férc.

Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
a fák, a hegyek, a habok.
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
s épp olyan kegyetlen vagyok:
hol fényben fürdesz, azt a termet
elsötétítem - meghalok.

Vallanak a szavak


Vallanak a szavak, akármilyen nyelven
kezemmel megírlak, akármilyen betűvel
úgy érzem arcod mintha hozzámszorítnád
ahogy leírom neked reszket minden részem
ahogy számmal csókollak,elmerülök benned
szememmel megérintem, szemed minden fényét
puha ajkad lágyan, forró arcomra tapad
ahogy érzem közeledni folyton csak belém
bőrömmel látom, minden festmény és szín
tested fehérségét, tájak remegő redőit
rádboruló imám elborít áttetsző fátyolként

Nekem ez egyszerű


Baranyi Ferenc: Egyszerű

Oly egyszerű ez: ha elvesztelek -
belepusztulok. Bármi lesz veled:
autó üt el, cserép zuhan le rád,
vagy ravatalod lesz a betegágy -
én utánad halok, nincs más utam.
A sorsomat kezelni egymagam
már túlontúl önállótlan vagyok,
élek, ha élsz - s ha meghalsz, meghalok.
Oly egyszerű ez. Semmi komplikált
nincs abban, hogy csakis harmóniát
fog fel fülem, hangom is puszta csend,
ha nincs másik hang, mellyel összecseng.
Megírták mások már, mi vagy nekem:
lányom, anyám, húgom és kedvesem,
testnek s kenyér, parasztnak a föld,
prófétának ige, mely testet ölt,
te vagy a fény az éjszakában - oly
banális mindez s mégis oly komoly.
Nekem te vagy a velem-futó magam:
kétágú útnak egy iránya van
s ágaink párhuzama oly szoros,
hogy a tekintet szinte összemos.
Értsd meg tehát, hisz olyan egyszerű:
mikor magadhoz - hozzám vagy te hű,
magaddal azonos csakis velem
lehetsz mindig már.
Ez a szerelem.

Vallomás

Ady Endre: Vallomás

Te, akinek annyi szived van,
Ahányat lelked megteremt,
Aki színes kaméleonként
Varázsolsz multat és jelent,
Kinek a szín fényes világod,
Melyet lánglelked áthevít --
Ki tudnád-e vajon nevetni
Egy bús poéta könnyeit?...

Ki tudnád-e vajon nevetni,
Mert úgy imád, mert úgy szeret,
Ahogy nem a színpadon szoktak,
Vagy az életben -- emberek;
Hogy szép lelked teremtõ lángját
Úgy nem áhítja senki más;
Hogy szerelmét el nem rabolná
Sem távolság, sem megszokás.

Te, aki már ezer élet közt
Osztottad szét a lelkedet,
Elképzeled, hogy egy egész szív
Mást nem, csak tégedet szeret.
Hogy azt, ki a festett világban
Elvesztette önnönmagát --
Egy bús poéta úgy imádja,
Mint az igazság angyalát...

Elhiszed-e egy ismeretlen,
Álmot szövő költõ szavát?
Elolvasod szívébõl vérzõ,
Szerelmes, bánatos dalát?
Meg fogod-e szíved kérdezni,
Vajon szeretni tud-e még,
Vagy trubadurod megsajnálni
Lelkednek kegy gyanánt elég?...

Szívem szorul a félelemtõl
S megrendül a kétség alatt,
Hogy szeretni csak színpadon tudsz
S magadnak élned nem szabad.
Hogy szíved e rajongó álmon
Csak gúnyolódik, csak nevet...
-- Még nem érzéd szivem szerelmét,
Már itt a vég... Isten veled!...

Ha rózsára gondolsz

„Ha rózsára gondolsz, tövis jut eszedbe,
pedig van illata is.
Ha alélt kígyót látsz, felveszed öledbe,
pedig bánthat is.
Ha fáj a perc, már feketén látsz,
pedig van óra is.
Gondod a múlt, a jövőddel törődsz,
pedig van jelen is.
Gyenge vagy? Hát légy erős!
Ha fáj, akkor is!
Álmok, nyelvek lopják füledbe ellenem a koshadt vádjaik hadát,
ha kell légy süket is.
Rút káoszba ötlik arcukat, s röhögnek,
ha kell légy vak is.
Had beszéljenek, Neked van igazad,
ha nincs akkor is.
S ha már úgy érzed senkid sincs,
én vagyok akkor is!”

Segíts!

Most játszom. Mindenkinek és mindenért. 
Mert feladnám. Mert sok. Mert egyedül vagyok. 
Mert sírok. Mert fáj. Mert félek. 
És mégis, menni kell, mindig csak előre, sírva és toporzékolva és eltitkolva, 
és öleletlenül és simogatás nélkül. 
Mert ez a szerepem. ahogyan Neked. 
És Neki. És mindenkinek. 
Egyre jobban érik bennem a másság utáni vágy. 
Hogy más legyek. hogy máshol legyek. 
sírok én is. Egyedül vagyok. 
Barátok. Ismerősök. Emberek. Látnak. 
Mosolyognak. És tovább mennek. Sírok én is.
És nem látják. Miért nem? 
Láss bennem mást. Láss belém. Segíts!

Mit mondanál


Harcos Katalin

Mit mondanál


Mit mondanál,
ha most kezedbe tenném két kezem,
tekintetemből sütne az érzelem,
s csókra várón lehunynám a szemem?

Mit mondanál,
ha fejem a válladon nyugodna,
vagy ajkam kis pilleként csapongva
csókolna, és szerelmet susogna?

Mit mondanál,
ha éreznéd testemben a vágyat,
ami érintésed nyomán támad,
s tűzként ereimben szerteárad?

Mit mondanál,
ha szám szerelmesen súgná neved,
ha kitárnám feléd a szívemet,
s átadnám legféltettebb kincsemet?

Mondd, mit mondanál?

Rád gondolok


Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.
(Elizabeth Barrett-Browning)

Szeretlek


Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.
A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.
(József Attila)