Az élet egyik furcsa jellemvonása,
hogy az ember hónapokon át naponta találkozik valakivel,
és olyan bizalmas barátságba kerül vele,
hogy nélküle el sem tudja képzelni a létet;
azután jön az eltávolodás:
minden marad a régiben, és a barát, aki oly fontosnak látszott,
egyszerre fölöslegesnek bizonyul.
Az ember élete megy tovább a maga útján, s az illető még csak nem is hiányzik.
Merj álmodni,mert az álmok álmodói meglátjáka holnapot.Merj kívánni,mert a kívánság a remény forrása,s a remény éltetbennünket.Merj nyúlniolyan dolgokért, amit senki más nem lát.Ne félj olyat látni,amit senki más nem lát.Higgy a szívedbenés saját jóságodban,mert ha így teszel,mások is ezekbenfognak hinni.Higgy a csodában,mert teli van vele az élet.De ami a legfontosabb,hogy higgy önmagadban...mert odabenn a lelkedbenrejtőzik a csoda,a remény, a szeretetés a holnap álmai.
/Ron Cristian/
De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív,
mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek.
Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban,
elég, hogy megbocsáss mindazoknak,
kiknek önző és komisz szívét megismerted; elég,
hogy megbocsáss az emberek összességének.
Nem kell sok ahhoz, hogy e reménytelenség közepette megengeszteljenek.
Egy ember elég.
S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.
/Márai Sándor/
S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét?
Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar?
Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset?
Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól?
S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkészségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni?
S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e ő, a megcsalt és elhagyott?
/Márai Sándor/
Amit az ember magára hagy,
amivel nem törődik, az bekoszolódik...
Ez a lelkünkkel is így van.
És a kosz a koszt vonzza.
Sötét gondolat a sötétséget, félelem a félelmet, hiúság a hiúságot, önzés az elvakultságot és a halált. Amire hangolod magad, azt fogadod magadba. Annak leszel médiuma, eszköze, tettestársa és megvalósítója. Ez a törvény a láthatatlan világra is vonatkozik. Jó pillanatainkban angyalok vannak körülöttünk. Ha nem is látjuk, de érezzük őket./Müller Péter/
Az jutott eszembe, hogy azt se tudom, mi van veled, merre jársz, mit csinálsz, egészséges vagy, vagy éppen beteg, talán most valami, vagy valaki bánt.
Talán, talán akkor is eljut hozzád valami abból a sugárból, amit a szeretetem küld feléd. Ha nem is tudsz róla. Rólam.
Talán.
Sokszor gyermek vagyok,
és mégis jó nekem.
Minden kis pillanat
a végtelenbe hív.
Gyakran nem értem
a felnőttek világát.
Miért okoznak ennyi
fájdalmat és kínt?
A pénzen kívül
más nem érdekli őket.
Ha már megszerezték,
azt hiszik, boldogok.
Elég egy fordulat,
és mindent elvesztenek.
Többé nem látják
a kegyes holnapot.
Nem látnak színeket,
az illatot sem érzik.
Úgy érzik, elveszett:
már végnapjukat élik.
Pedig az igaz érték
a szívekben lakik.
Ha erre rájövünk,
minden megváltozik.
Sokszor vagyok gyermek,
és mégis jó nekem.
Legfőbb vágyunk az érzés:
fennhangon hirdetem.
Hiszen a tiszta szándék
segíthet mindenen.
Hadd maradjak hát gyermek:
így tovább él hitem.
Az vagyok, aminek érzel, amikor rám nézel.
Nem egy arc, nem egy test de nem is egy gondolat.
Egy érzés vagyok.
Ahogy Te magad is. Ha félsz, nem vagyok.
Ha félsz, Te sem vagy. A félelem nincs.
Csak a szeretet van. Ha azt gondolod, engem látsz és nem tetszem, jusson eszedbe, hogy csak egy illúziót látsz.
Ha pedig meglátsz engem az illúzión túl,
Magadat pillantod meg. Az pedig az egyetlen valóság.
A cél most még elérhetetlen, de nem szabad elcsüggedned. Lépésről lépésre, lassan és fokozatosan el fogod érni a célt. Az óvodából általános iskolába mész, onnan középiskolába és onnan az egyetemre. Tehát ne légy nyughatatlan és türelmetlen. Isten tudja csak, hogy mikor jön el számodra az Ő választott Órája. Tehát járjuk a valóság útját! Belső törekvésünk segítségével a cél maga jön el hozzánk.
/Sri Chinmoy/
Csak adj, adj és adj, mint az anya, aki mindent odaad gyermekének, azzal a gondolattal, hogy a gyermek nincs abban a helyzetben, hogy bármit is adhasson cserébe. Ne várj semmit a világtól, csak szeresd a világot, és kínáld fel képességedet, belső gazdagságodat, örömödet. Mindenedet, amid csak van, add a világnak feltétel nélkül. Ha bármit is elvársz a világtól, akkor nyomorultul fogod érezni magad, mert a világ nem ért téged, a világ nem törődik veled. Ha bármit meg tudsz tenni feltétel nélkül, akkor meglesz a lelki békéd. /Sri Chinmoy/
Ne próbáld megérteni az életet.
Éld meg!
Ne próbáld megérteni a szeretetet.
Vesd bele magad a szeretetbe!
így ismered meg, és ez a megismerés a tapasztalásodból ered majd. Ez a tudás sosem fogja elpusztítani a rejtelmeket; minél többet tudsz, annál jobban tudod, hogy mennyi minden vár még megismerésre. Az élet nem probléma. Ha problémaként tekintesz rá, rossz úton közelítesz felé. Az élet rejtély, amely arra vár, hogy megéld, szeresd és megtapasztald.
/Osho/
Felejtsd el mindazt, amiről valaha azt mondták: ez helyes, az pedig helytelen. Az élet nem ilyen merev. Az, ami ma helyes, holnap talán már helytelen, ami ma rossz, a következő pillanatban talán már jó lesz. Az élet dolgait nem lehet olyan könnyen beskatulyázni, hogy ez helyes, az pedig rossz. Az élet nem gyógyszertár, ahol minden üvegen címke díszeleg, és pontosan tudod, mi micsoda. Az élet rejtély: az egyik pillanatban valami tökéletesen stimmel, tehát helyes; a következő pillanatig azonban sok víz lefolyik a Dunán, és ugyanaz a dolog többé már nem stimmel, tehát helytelen lesz.
Ilyen az élet. Nem tudsz felkészülni rá, nem tudod előre kiszámítani. Ebben rejlik a
szépsége, ezért csodálatos, mert mindig meglep valamivel, mindig váratlan dolgokkal áll
elő. Ha használod a szemedet, észreveszed, hogy minden pillanat egy-egy meglepetés, és
előre gyártott válaszokkal nem jutsz előre.
/Osho/
A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és bízik benned!
(Ralph Waldo Emerson)
