2009. május 7.

Akarat

Tudod, arra gondoltam,

mekkora szüksége van az embernek

az akaraterőre,

hogy milyen sok mindenhez kell,

néha a legegyszerűbb dologhoz is,

még a reggeli felkeléshez,

vagy hogy időben megérkezzen,

hogy felépítsen,

hogy lebontson,

hogy éljen,

de a hosszan használt erő,

az állandó erőlködés,

a muszájból való tennivaló

örömtelenné teszi az életet,

az életet,

ami akaratlanul kezdődik,

senki nem akart megszületni,

(vagy ki tudja?)

örömteli játszással folytatódik,

de aztán mind többet akar az ember,

ettől olyan lesz,

mint az állandón kifeszített nyíl,

elfárad, rugalmasságát elveszti,

de ha az akarat mellett van hite,

élhetőbb lesz az élete,

együtt a nehéz kő is könnyebb,

könnyebben felemelhető hittel,

akarat, hit,

mindkettő fejleszthető,

ahogy fejleszthető a renyhe izom,

a hit nem csak megkönnyít,

de meg is magyaráz mindent,

amiben ő benne van,

azt is,

ha rossz felé visz az akarat,

de van valami,

ami a hitet és az akaratot jó felé viszi,

szárnyat adva a szárnytalannak,

ha valaki messziről gyalogol hazafelé,

akarattal nagyon nagy utat megtehet,

ha hisz is benne, hogy megérkezik,

akkor a nehéz út,

ha nem is lesz rövidebb,

de rövidebbnek tűnő lesz,

de ha a szívében virágba borulva

ott van a szeretet,

ha néha el is fárad,

de mégis

a nehéz utat is szinte repülve,

dalolva teszi meg,

mindig megújulva,

mint tavasszal a hazatérő,

útközben sok veszélyt túlélő,

vidáman daloló énekesmadár.

Nincsenek megjegyzések: