A musztáng by Rozi

Letűnnek a réteken a nyár virágai
enyhe barna vonja be az éveket
míg leborulnak a vadcsikók nyerítésére
a gyönyörű musztángok.
Tüzesek, szépek, akár a déli éjszakák
perzselnek, akár a nappalok
és simogatnak, mint a kora esti könnyű szellő.
Vadvirág hajlik a szélben
feketén álmodnak a hegyek
és álomkórban rothad a világ.
Furcsa árnyakat kerget az este
a tovasuhanó alkonyi réteken
s egy erőltetett kiáltásra
megreszket a tenger.
A rézbarna polipok átölelik a szürkés homokot
magukhoz rántják a kitárulkozó hegyeket
mert a büszke musztángokat kötőfékbe fogták.
Égő erdőt lövell szikra-nézésük
csakazértis-vágyak dobbannak patáik alatt
szabad-szépségükben borzongva gyönyörködnek a rétek
szabad szerelmükről dalolnak az évek
őszinte szépségről kerekedik ének.
Rézbarna polipok esküsznek a mélyben
a tenger kékre festi az álmaikat
és az enyhe-barna szerelmeket égő rozsdára
perzselik a forró éjszakák. 

Menj utadra drága musztángom !

Csak az tudja mennyit érsz,

kit a hátadon vittél annyi éven át.

Megharcoltuk immáron minden csatánkat,

Visszaengedlek a szabad prérire,

gyönyörködjs a szabadság szelében