2012. március 24.

A legszebb virág


Egyedül ültem le olvasni a parkban,
Szomorú fűzfának védő árnyékában.
A csalódottságra volt elég jó okom.
Megbántott a világ, ezt vettem én zokon.

Ha ettől még nem lett volna elég rossz a napom,
Elém állt egy kisfiú, izgatott volt nagyon.
Kipirult s kifulladt a játék hevében;
Felhevülten így szólt:"Néni, ide nézzen!"

Kezében elhervadt virág kornyadozott,
Lankadt szirmai tán nem látták a napot.
Halott virágával küldtem volna tova,
Mosolyt színleltem hát, s bámultam máshova.

Nem ment el, sőt inkább mellém ült a padra,
Virágját szaglászta,s mondta kisvártatva:
"Az illata csodás,s bizony szép is nagyon.
Itt szedtem magának, tiszta szívvel adom."
Haldokló virág volt, mit átadott, Ragyogó színe rég megkopott. Tudtam azonban,el kell fogadnom
A fiú különben tán sosem hagy nyugton.

Nyúltam a növényért, hogy elvegyem tőle,
De ő csak tartotta fel, a levegőbe.
Eladdig nem tűnt fel,ekkor vettem észre,
A fiúcska nem lát, mert, hogy vak szegényke.

Hangom megremegett, szememben könny égett,
Megköszöntem neki, hogy talált ilyen szépet.
"Szívesen" mondta s vidáman elfutott.
Nem tudta, hogy bennem mily mély nyomott hagyott.

Eltűnődtem rajta, vajon, mint láthatta,
Hogy egy nő a fűzfa alatt önmagát siratta.
Honnan vette észre borús keservemet?
Talán a szívével lát jól ez a gyerek?

A vak gyermek szemével végre megértettem, 
A világgal nincs baj, itt a hiba bennem.
Nem láttam meg eddig, milyen szép az élet
Megfogadtam, hogy ezután élvezem a szépet.

A hervatag kórót orromhoz emeltem,
Gyönyörű rózsának illatát éreztem.
Közben a fiúcska új gazzal kezében
Egy gyanútlan öregembert készült felvidítani éppen.

Nincsenek megjegyzések: